Jelenlegi hely

Címlap

Mindig is sok gyereket akartunk.

A házaspár nagy házat épített, a szobákat a fiuk mindig úgy mutatta a vendégeknek, hogy itt fognak aludni a testvérei…

- A nagyfiam után nem sikerült természetes úton megfoganni, tizenhat évre született a húga, majd nagy meglepetésként természetes úton lett egy kisfiunk is… Szerettünk volna még kisgyerekeket, de a korom miatt nem biztattak azzal, hogy a további beültetések sikeresek lesznek. Az örökbefogadásba nem mertünk belevágni, a nevelőszülőségről soha nem is hallottunk. Az óvodában láttuk meg a Fészek Egyesület hirdetését - s a férjem szinte azonnal jelentkezett volna. Engem jobban kellett győzködni, de végül elindítottuk a nevelőszülővé válás folyamatát - így lett a már önálló, felnőtt fiunknak hosszú idő után négy kistestvére.

 

Elsírtam magam, amikor megláttam őket

- Fiú-lány testvérpárt szerettem volna, egy évig tartott, mire megkaptuk a gyerekeket. Kétszer ugyan elindult valami, de valahogy mégsem sikerült – s amikor megláttam végre a mieinket, kibuggyantak a könnyeim: teljesen olyanok voltak, mint az enyémek, csak kicsiben! A korkülönbség ugyanaz, termetre is hasonlók, ránézésre sem mondaná meg senki, hogy nem édestestvérek… A régi kisruháik is illenek rájuk, csak a hasuk puffadt volt az egyoldalú táplálástól, deréktájon még mindig alakítani kell rajtuk.

A lányok azonnal egymásra találtak, s a nagylány felnőtt módra gondoskodik a kisebbekről: édesanyja távollétében eteteti, fürdeti, öltözteti őket, mesél nekik - ők meg szót fogadnak neki. Tizenegy évesen már tudja, óvónő szeretne lenni, utánanézett, hol lehet ezt megtanulni, milyen tantárgyak fontosak hozzá.

A fiúk nehezebben csiszolódtak össze, de ma már jóban vannak.

- Nehéz volt a kezdet, pár napig le sem váltak rólam… Kétségbe voltam esve, mi lesz így az enyémekkel? El is hangzott, hogy vigyük vissza őket, de mondtuk, ez nem így megy… bevallom, volt egy kis harc magammal, de olyan könnyen azért nem adja fel az ember. És persze jól döntöttem, de ehhez a megnyugváshoz kellett pár hónap. A nagyszülők persze elképedtek ezen a döntésünkön, de csak egy kis idő kellett, és most már ők is egyformán szeretik őket.

 

Régebben voltak elveim…

-… most vannak gyerekeim. Nekik már sokkal többet engedek, mint annak idején a nagyfiamnak. Minek kis dolgokon vitatkozni, nem az a lényeg, hogy jól érezzék magukat? Harcoltam már eleget - így legalább tudják, ha nemet mondok, annak oka van.

A gyerekek fiatalon tartanak. Senki nem mondaná meg erről az anyukáról, hogy már ötven éves…

Lejegyezte:  Szél Szilvia

Támogatások

3. Jótékonysági Futás

Videó a  "Jótékonysági futás a Fészek Gyermekek Átmeneti Otthona javára 2017." - eseményéről

 

 

 

Belépés

Kapcsolat

Fészek Gyermekvédő Egyesület

Székhely:

2030 Érd, Karolina u. 3.
Tel/fax: 0623/375-843
Mobil: 0670/382-6484
www.feszekegyesulet.hu
info@feszekegyesulet.hu

Bankszámlaszám:
11742111-20027928
Adószám:
18663664-1-13

Telephelyek:
2030 Érd, Alsó u. 52.
1105 Budapest, Mádi u. 15.
6060 Tiszakécske, Déryné u. 14.
2740 Abony, Bethlen Gábor u. 2.