Jelenlegi hely

Címlap

Vackor élmény táborozás 2017.

2017. augusztus 7.-11. között került sor az idei nyári táborunkra Fészek Gyermekvédő Egyesület tiszakécskei csoportjához tartozó általános iskolás korosztályú gyerekeivel.

Egy Kecskemét melletti Erdei Iskolára esett a választásunk, a Nyíri-erdőben lévő „Vackor-Vár” -ra.

A 4 kilométeres földút döccenői után az Erdő varázslatos-titokzatos csendje, a bennünket kísérő és foglalkoztató Erdészek igazán színes, változatos és izgalmas programjai, kedvessége és férfiúi nevelő ereje nagyon gyorsan feledtette az utazás esetleges kényelmetlenségét.

 

Igazi kaland-táborban vettünk részt, aminek során kipróbálhattuk az íjászatot, lőhettünk légpuskával, dobhattunk csatakeresztet, számháborúztunk kifulladásig, megismerkedtünk a métával, összemérhettük erőnket, ügyességünket és bátorságunkat. Sütöttünk kenyeret kemencében, miközben csodaszép népdallal kápráztatott el Brigi néni – aki az Erdő Tündére és egyben Koboldjaként mutatott be Imre bácsi. Táplálták testünket-lelkünket, éjszaka csillagok alá pihentünk, lesve-várva a Hullót – és láttuk!
És láttuk a szentjánosbogár fényét, már azt is tudjuk, miért világít J, aztán meséltünk, vicceket mondtunk tábortűz mellett.

 

Megismertük az Erdő minden szegletét, bolyongtunk benne kedvünkre éjjel és nappal, megtanultuk, hogy a Természetben mi vendégek vagyunk – és igyekeztünk ennek megfelelően viselkedni.

Mikroszkóp alatt vizsgáltunk tücsköt-bogarat, és azt hogy milyen az ujjunkba szúródott szálka.

Megismertük az erdő állatait a vadászati kiállításon, a halastó is igazán nagy élmény volt.

 

Volt aki egész nap cicát dajkált, volt aki fára mászott, volt aki kipróbálhatta a riasztó pisztolyt, és volt akinek akarva sem sikerült eltévednie – mert első nap megtanulta a tanösvényen, hogy itt valóban minden út a Vackor várba vezet J. Az utolsó éjszakai bátorság próbán már mindenki apró részletekből is felismerte és megtalálta az Erdő különböző pontjait.

Volt, aki hajnalban felkelt, hogy a konyhán segítsen, volt, aki önként kisöpörte és felmosta a közösségi tereket. Volt, akinek ehhez itt sem volt kedve, de az is rendben volt J

És többen voltak köztünk olyanok is, akiket megérintett a természet nyugalma és szépsége, akik a végén jól értették, amit Dávid bácsi mondott: „bármi fáj, bármennyire is szomorú vagy, jegyezd meg, hogy egy fa, egy bokor alatt mindig nyugalomra lelhet a szíved”

Picit megéreztünk, megértettünk valamit abból is, hogy jó jónak lenni, jót tenni, hogy a durvaságra van más válasz, mint a durvaság – és ami nagyon fontos: tudtuk telefonok nélkül is jól érezni magunkat! Hiszen karnyújtásnyira voltak tőlünk a nyulak, őzek, sünik, mókusok. A legendás Zongorát, az Erdő vaddisznóóriását senki nem látta – többek bánatára J

 

Új barátságok szövődtek, régiek mélyültek. Bőven volt részünk izgalomban, kalandban, kihívásban, szeretetben, élményben és igazi tapasztalati tanulásban! Sírva-nevetve búcsúztunk – ide szívesen visszajönnénk!

 

Hálás szívvel köszönjük!

A képgaléria megtekintéséhez kattintson ide.

Támogatások

3. Jótékonysági Futás

Videó a  "Jótékonysági futás a Fészek Gyermekek Átmeneti Otthona javára 2017." - eseményéről

 

 

 

Belépés

Kapcsolat

Fészek Gyermekvédő Egyesület

Székhely:

2030 Érd, Karolina u. 3.
Tel/fax: 0623/375-843
Mobil: 0670/382-6484
www.feszekegyesulet.hu
info@feszekegyesulet.hu

Bankszámlaszám:
11742111-20027928
Adószám:
18663664-1-13

Telephelyek:
2030 Érd, Alsó u. 52.
1105 Budapest, Mádi u. 15.
6060 Tiszakécske, Déryné u. 14.
2740 Abony, Bethlen Gábor u. 2.