Jelenlegi hely

Címlap

karácsony

Feledhetetlen karácsony - 2016

A Fészek Gyermekek Átmeneti Otthonának decemberi hónapja a kedves adományozóinknak hála sok felejthetetlen élményben és ajándékokban részesítette az otthon lakóit.

A Mikulás eljövetelét december 3.-án a Kőbányai Gyermek és Ifjúsági Szabadidő Központban a nevelőszülőknél elhelyezett gyermekekkel és családjaikkal egyaránt várhattuk, mely ebben a körben egy igazán különleges élményt adott. A Mikulás és segítői színelőadás és édesség csomagokkal lepték meg a gyermekeket.

„Magyarország karácsonya a Nemzeti Színházban”

A Honvédelmi Minisztérium Nemzeti RendezvényszervezőFőosztályának jóvoltából idén is részt vehettünk a Magyarország karácsonya alkalmából megrendezett ünnepi előadáson december 7-én.Az Éden földön című színdarabon 62 fővel vettünk részt. A produkció után finom fonott kaláccsal és forró itallal vendégeltek meg minket.

A Fészek Gyermekvédő Egyesület angyalai

A Karácsony mindig is kedvenc ünnepeim közé tartozott, mert úgy hittem ilyenkor angyalkák jönnek, szép karácsonyfát hoznak és sok-sok ajándékot. Amíg kislány voltam, mindig színes díszeket, szép játékokat kívántam. Aztán ahogy nőttem, megtudtam, hogy az ajándékokat nem az angyalok hozzák… és hogy nem kaphat meg az ember bármit… Csalódás volt.

 

 

 

Belépés

Kapcsolat

Fészek Gyermekvédő Egyesület

Székhely:

2030 Érd, Karolina u. 3.
Tel/fax: 0623/375-843
Mobil: 0670/382-6484
www.feszekegyesulet.hu
info@feszekegyesulet.hu

Bankszámlaszám:
11742111-20027928
Adószám:
18663664-1-13

Telephelyek:
2030 Érd, Alsó u. 52.
1105 Budapest, Mádi u. 15.
6060 Tiszakécske, Déryné u. 14.
2740 Abony, Bethlen Gábor u. 2.